Turizmus

Bácsföldvár a nagy koncert, a barátkozás és a szórakozás jegyében

Ljubojev Vukašin | 2018. július. 10. | 11:12 | Turizmus

Bácsföldvár helyi közösség a helyi önkormányzat és szponzorok támogatásával nagyszabású rendezvényt szervez az itt élők és a faluba látogatók számára. Az ünnepséget július 15-én tartják meg a Vojvodina Futballklub stadionjában, a helybeliek ekkor tartják meg az első falunapot.

A rendezvényt a kulináris élvezetek kedvelői indítják, akik 15 órakor gyújtanak tüzet a bográcsok alatt, amelyben sertéspaprikás fő majd. Ugyanekkor nyitják meg a női egyesületek kézimunka-kiállítását is.

A zsűri 18 órakor hirdeti ki főzőverseny legjobbjait, ezután a látogatók is megkóstolhatják a harminc bogrács tartalmát. A benevezéseket a 021/806-022-es, és a 064/849-16-36-os telefonszámon várják a szervezők.

17 órától hét műhelymunka indul, ezeket a bácsföldvári Đina Jótékonysági Egyesület szervezi, és a falunap kísérőrendezvénye lesz, két napon keresztül, július 14-én és 15-én. A Játsszunk együtt! elnevezésű műhelymunkákra a legkisebbeket várják, és részt vehetnek rajta különleges bánásmódot igénylő gyermekek is. A résztvevők oklevelet kapnak.

A zenei program este nyolc órakor veszi kezdetét, amikor a művelődési egyesületek aktivistái lépnek fel: először a Đeram, majd a Kultúrkör mutatkozik be, és végül színpadra lép a Bor Művelődési Egyesület tánccsoportja is. 22 órától a Parlament bend lép fel, akik a szervezők ígérete szerint kiváló hangulatot teremtenek majd, így a buli a késő éjszakai órákig folytatódhat majd.

Bácsföldvár a nagy koncert, a barátkozás és a szórakozás jegyében

Szóljon hozzá

CAPTCHA code

Hozzászólása előtt olvassa el a feltételeket:

Káromkodást-, sértő-, vulgáris-, fenyegető, rasszista vagy soviniszta elemeket tartalmazó hozzászólásokat nem jelentetünk meg. Kérjük, hozzászólásakor figyeljen oda a helyesírásra. Tilos a hamis bemutatkozás illetve valótlan adatok beírása a mezőkbe. A nagy betúkkel írt szövegek nem kerülnek jóváhagyásra. A hozzászólásokban megjelentetett szövegek a hozzászólást író saját véleménye. A hozzászólások a szerkesztő jóváhagyása után kerülnek megjelentetésre.

Még több hír ebből a kategóriából